Mostanában, hogy másokkal is beszélgettem, rájöttem, hogy nem csak én vagyok egy kissé elveszett. 

Sokan még akkor is bizonytalanok vagy meggondolják magukat, amikor már majdnem kézhez kapnák a diplomájukat, elgondolkodnak, hogy igazn érdekli-e őket az a terület, amin lassan elhelyezkedhetnének. Én nem akarok idejutni. Szeretnék valami olyat tanulni, amit később szívesen csinálnék. Persze, sokan mondják, hogy a nagy részét annak, amit tanulsz, nem is fogod felhasználni, de ez engem csak akkor fog érdekelni, ha akadályoz a jövőbeni célom elérésében. Nem akarok sem az állam, sem a szüleim pénzével "játszani". Ezért annyira fontos számomra, hogy helyesen döntsek nemsokára.

Múltkor egy barátommal beszélgettem, eddig biztos volt abban, hogy érdekli az a terület, ahova éppen készül. Majd kiment egy évre dolgozni és nyelvet tanulni külföldre és most, hogy visszajött, úgy érzi, már nem is igazán érdekli a régi cél. Sőt! Nincs is új előtte.

Más azt mondta nekem, hogy nincs abban semmi, ha két év múlva, miközben még tanulok, rájövök, mégsem az való nekem. Én ezzel nem értek egyet. Nem akarok sem magamban, sem másban kárt tenni. Sem próbálkozni, kísérletezni, pocsékolni az időmet.

Elgondolkodtam újra szakmákon és rájöttem, hogy a fodrászat is érdekelne :D. De hát ez is egy ötlet még. Viszont már csak két hónapom van. Nem tudom, hogy kevésnek vagy elégnek kell ezt éreznem ahhoz, hogy kialakuljon bennem egy cél.

Visszatérve a főiskolai/egyetemi hallgatókra, annyitől hallani azt tőlük, hogy épp tanul valaminek, mondjuk bölcsésznek, de minek? Azt mondja: "Csak úgy... hogy legyen egy diplomám.". És mikor megkérded, hogy és mit fog akkor csinálni, hogyha kézhezkapja: "Majd csak lesz valami."? Én nem akarok csak azért elkezdeni egy iskolát, hogy legyen 4 év múlva egy papírom róla. Szörnyű érzés lehet, valami olyat tanulni évekig, ami nem érdekel, majd negyven-ötven évig azt dolgozni nap mind nap.

Szóval a remény hal meg utoljára, a cél meg majd csak megszületik hamarosan :).